Zen buddhista imakönyv

Igazán kegyesnek kell néha tekintenem a sorsot.
Úgy tűnik, hogy produktumaim megmozgatják mások fantáziáját is. El is kél a fantázia, főleg ha ajándékozásról van szó, hiszen ugye nem kell megérvelnem, mennyivel ütősebb egy személyes cucc, mint bármilyen, "tudomisénmarket" polcáról lekapott, akár x-szeresébe kerülő szuperbigyó.

Hát kérem, az ötletgazda, Tusjak Marianna fantáziája beindult. Kicsit ismét tudatosult az is, hogy blogja nevében milyen apropóból csapta hozzá az Azurhoz a Creatives szócskát. Kreativitás, "az nála megvan", hogy egyik kedvencemet, Csipikét idézzem :) Bár aki rendszeresen olvassa az AZUR-CREATIVES blogot, efelől eddig sem lehettek kétségei.



Az még önmagában nem különösebben extra, hogy valaki olyan könyvecskét kapjon ajándékba, amelybe később maga írogathatja saját dolgait, ilyen akad bőven. Sorozatban is, egyediben is.
Az sem egetrengető újdonság, hogy egy ilyen könyvben kalligráfus is közreműködjön, beleírkáljon, bár ez azért Magyarországon még nem tekinthető trendnek.

Viszont az, hogy mindez a "célszemélyre való különös tekintettel" egy tradicionális buddhista imakönyv mintájára készüljön el, be kell vallanom, igen pikánssá, érdekessé, izgalmassá, ésatöbbi, ecetetrá, tette az egész feladatot.

Ritka az, amikor az ember egész pontos elképzelés szerint dolgozhat, de ez a mostani pontosan ilyen volt.


 A vásznon az "ég" felirata.




Kicsomagolva megjelenik a cseresznyére pácolt faborító, szintén az "ég" írásjelével díszítve.



Az első lapra idézetet írtam.
Betű: modern Italic (kancellária) általam kissé módosítva.
Tinta: fekete Winsor & Newton.
Toll: Speedball C-3.
Kézzel merített papír, a Budai Papírmerítőtől.


A többi lap üres, a "célszemély" éveinek megfelelő számban :)



Élvezet volt ezzel bíbelődni, és remélem, nagy örömére szolgál majd annak, is, aki megkapta, és annak is, aki csak itt szemléli...

Megjegyzések