2012. április 10., kedd

Játék: fehér tinta vs. folyóírás


Szeretek fehér tintával próbálkozni. Kicsit kirántja az embert a mindennapokból, amikor a papír lesz színes, nem a tinta. Szeretem, mert egyszerű, és látványos. És igen sok alkalomra jó :D

Az igaz, hogy meg kell szokni. A jól fedő fehér tinták szemcsések, és a folyóírások tollhegyei nem szeretik a szemcsés tintát. Akkor is óránként változik a tinta állaga, ha már a hajunk is belefehéredett a tökéletes hígítási arány belövésébe :)


Színházi díszbemutató, szépírással


Amikor az ember megesküszik, hogy rendszeresen vezeti a naplóját, rendszerint azonnal be is havazódik, és ismét szép nagy lyukak képződnek az események sorában. 

Ezzel együtt viszont vannak történések, amelyek mellett már semmiképp sem lehet elmenni. Ilyen volt az is, amikor meghívtak a Budaörsi Játékszínbe, ahol hatodikán volt Tamási Áron "Énekes madár" című darabjának díszelőadása, és nekem, mint székely íródeáknak az volt a feladatom, hogy az előadás előtt versikés kártyákat írjak ajándékba a nézőknek, társulatnak, és aki még erre igényt tartott.