Kréta és kávé - táblaírás, krétarajz




Egy kis időutazással felér, amikor az ember visszanézi a régi képeit. Még ha nem túl régiek, akkor is. És néha rendszerezni kell, mert amióta nem a harminchatos tekercsekre kattogtat az ember, ezrével hevernek mappákban szerteszét, és a legtöbbre egy idő után már nem is emlékszünk.
Mindenesetre nézegettem, és egyszer csak az ugrott be, hogy írok én itt mindenféléről, de valahogy eddig kimaradt egy elég fontos téma: a kalligráfia és a vendéglátás viszonya. 
Az ugye nem új senkinek, hogy egy szépen terjedő irányról divatosan szólva trendről van szó. Valójában viszont az a kérdés, mit tartok szem előtt, amikor egy étterem úgy dönt, hogy elhív, vagy én, ha ilyenre adom a fejem.



Sokféle feliratot lát az ember a dülöngélőktől a cirádásokig, a profiktól a kezdőkig. Sokféle elvet látunk érvényesülni: minél több szöveg, minél több ár, minél több ciráda, hiszen ez a kézi kalligráfia egyik alkotóeleme, stb.
Viszont mindegyik elv így külön véve vagy csak a helyszín céljáról szól (írjunk ki valamit), vagy csak a kalligráfiáról. Ha a vendéglősnek gurul el a gyógyszere, kikerül a teljes étlap, ha a kalligráfusé, akkor hajlamos úgy összekuszálni a táblát egy szál krétával, hogy maga sem ismer rá, mit akart. Márpedig a jó megoldás valahol a kettő ésszerű mértékkel csöpögtetett egyvelege. 
Mert a vendéglátóiparban alkalmazott kalligráfiának dekorációnak, információhordozónak, kommunikátornak, csalogatónak, vágykeltőnek és nem utolsósorban olyan elemnek kell lennie, ami meggyőző. Tehát ugyanúgy működik, mint például a terasz berendezése, vagy egy kirakat, csak ráadásul még több konkrét infót is kell közvetítenie. Az ember hajlamos figyelni arra, hogy hová ül le, ha választhat, és ugyanabban a kategóriában nagy fontossággal bír, hogy mi alapján választunk asztalt.
Hasonlóan működik a vendéglátás ezen eleme is.
És hogy milyen legyen a kalligráfia, mint az üzlet légyfogóként is működő eleme? 
Dekoratív, hogy felfigyelj rá, vonzó, hogy megállítson, informatív, hogy ott maradj, olvasható hogy ne veszítsd el a türelmedet, diszkréten díszes, hogy elegáns maradjon, de adjunk a kézi trükkökre is, mert egyébként akár lehetne lenyalható műanyag izé is. 

Ezekbe az irányokba én is még csak igyekszem. Viszont van néhány kép, amelyik segít talán jobban átlátni, mire gondolok. 

Elsősorban arra, hogy nem mindig csak a menü jöhet szóba, amikor az ember falra, vagy táblára ír. A PADTHAI WOKBAR-ban néhány mondatot kellett falra írni Thaiföldről. Úgy döntöttem, hogy az igencsak klasszikusnak mondható Italic lesz a kipécézett betű, kissé "elszabálytalanítva". Olvasható, tömbben sem vész el az ember agya benne, és rafinált finom díszítményeket lehet belelopni túlcsicsázás nélkül. A fotók lettek katasztrofálisak. De azok nagyon. Nemhiába: ketten voltunk rá, a mobilom és én.








Mivel egy ártáblánál sem árt, ha az ember olvasni tudja, pékségben is kipróbáltam.



A SÜTIBÁR izgalmas feladat volt. Kellett olyan elem, ami már harminc méterről látszik, kellett olvasnivaló, így készült egy teljes oldal idézettel, és ecsettel kellett dolgoznom a sokféle vonalvastagság és a vízállóság miatt, ami elég szép kihívás volt számomra. Itt is klasszikus vonalakkal maradtam, ugyanis ezt alkalmazzák talán a legkevesebben.



Még belülről is olvasták :)




Egy-két távolról is jól látható szó :)


Néha a kulcs az egyenletesség...




A SCHIESZL Budakeszin. Bár ideiglenes feliratok (a hat hét múlva érkező végleges burkolat felhasználásáig), azért az ember próbál másik ember szeme elé valót produkálni :)









A Pesti Vendéglő a Rádayban viszont nagyon nem ideiglenes. És megjelent egy másik fontos elem a vendéglátó számára. Kitűnni egy olyan környezetben, ahol egymás hegyén-hátán van a konkurencia. Ebben sokkal fontosabb a felirat, mint gondolná az ember, és valós lesz a teraszéhoz mérhető hatásmechanizmus.




A díszítményeket nem a hagyományos népi vonalakkal és technikával akartam festeni, hanem tollvonásokból építettem össze.



A táblákon az előző nagyon sok soros menü helyét átvette egy-két ütős ételsor. A kevesebb tényleg több. Teljesen más lenne a helyzet egy borozó belső falán például, ahová tényleg a teljes kínálat kikerül, és ha csak a fröccsöket nézem, az tíz négyzetméter :) Viccet félretéve van ahová TÉNYLEG  teljes árlap kell.





Az utcai tábla meg szintén nem menüt ír, hanem a szemet vonzza oda a stílussal. És osztozik a szemközti TRATTORIA feliratával :) Az egy másik dolog, hogy eltérő stílust kellett alkalmazni :) És a "rendes festés" is megjelent :)


Az Italicot le is cseréltem egy antikvára.Üsse kavics, annó ez is ugyanonnan jött. Bár utólag gondolkoztam, hogy stílusosabb lett volna Italicot használni egy olasz étteremhez :) De itt is: informálunk, hogy mi van, de nem kell a teljes étlapot kibiggyeszteni. A paradicsom. Azzal viszont szenvedtem. Megenni szoktam, nem festeni.Meg a fokhagymát. A paprikáról nem is beszélve:)



Három szó is ütős lehet, kacskaringók nélkül is. Mondom én, aki imádja papíron összekuszálni a fraktur díszítményeket, és kedvencem az agyonhurkolt folyóírás.






Szóval, egy szó, mint száz, vannak dolgok, amiket nekem is meg kellett tanulni. A vendéglátós kalligráfia messze nem l'art pour l'art, hanem marketing, kommunikáció, design, és még sorolhatnám, ami ugyanolyan kemény melléfogás is lehet, mint bármi más az üzlet kommunikációjában. Nem pusztán a krétaárlap, hanem a MILYEN MINŐSÉGŰ krétaárlap teszi ezt értékessé, hatásossá, hatékonnyá, vagy esetleg pont ellenreklámmá. Legalább olyan gonddal kell kiválasztani a kalligráfiát és a kalligráfust, mint amikor a teraszra vásárol bútort az ember.


Kapcsolódó tartalmak:

Egy kis táblaírás, krétarajz
Táblaírás, krétarajz (szolgáltatás)







Megjegyzések